Építészet

„Korunk társadalmi fejlődésének fő tendenciája azzal fenyegetett, hogy a művészek létének éppen a
leglényegesebb momentumát, teremtő érzékenységüket sorvasztja el. (…) a technikai fegyelem, a munka automatizálása az embereket megfosztja alkotóképességüktől, mivel a munkafolyamatoknak állandóan csak egy részét látják, az egészet sohasem.(…) nem is a munka az, ami megosztásra kerül, hanem az ember, aki valóságos emberszeletekre darabolódik, apró szilánkokra és morzsákra törik.”
Kepes György (1979) A Világ új képe a művészetben és a tudományban, Budapest, Corvina Kiadó, 312. o

Az építészet gyermekeknek természetesen nem leegyszerűsített építészképzést jelent. Számomra az építészet adja vissza az alkotásnak azt a teremtő erejét, rendező elvét, amely nélkül az alkotás könnyen öncélú vagy terméketlen volna.
Az építészet magában foglalja a magot és a folyamat során, ezzel a hasonlattal élve, a gyermekek megtapasztalhatják a gondolatcsírákat, az alkotásuk szárba szökkenését, majd a kész művet, magát a gyümölcsöt is. Építészetnek fogom fel a tárgyalkotást is, amelynek szükségessége szintén elengedhetetlenül fontos a gyermekek számára.

Fontosnak tartom, hogy erősítsük, illetve hogy tanítsuk az egészlátást a gyermekek korai életéveiben is, hiszen teremtő énjüknek ez az egyik legfontosabb alappillére.

Az integrált alkotó foglalkozások mindegyikén kisebb, nagyobb mértékben megjelennek az építészeti alkotásmódszerek, melyek segítenek a gyermekeknek megérteni az ok-okozati összefüggéseket, megtapasztalni kreatív, teremtő énjüket, illetve tárgyiasult alkotásaikért vállalt felelősséget.

Idézetek a RÉT, Rajz - Építészet - Tánc, avagy Építészet gyermekeknek c. műből:

"A gyerekek nagyon kifinomultan érzékelik még a tapintáson keresztül is a világot. Ösztönösen vonzódnak a természetes anyagok iránt. Tapogatják, szagolgatják a hasított bőrt, a fajátékok kifényesednek tenyerük alatt a használattól. A plüsst, a műanyag játékinváziót akár egy üveggolyó, vagy egy talált kavics is visszaszorítja.

A mai gyermekjátékok zöme azonban az eldobhatóság, olcsóság jegyében készül, silány alapanyagokból. A természetes anyagokat (kavics, üveg, csont, fa, agyag, papír stb.) teljesen kiszorítják a műanyagok. Ennek következtében a gyermek taktilis érzékelése nem fejlődik, a műanyagnak felületképzésében és színében kimerül minden anyagszerűsége. A gyermekek többsége mára már nem tudja megállapítani, hogy mi valódi fa és mi egy laminált felület, vagy egy fa-mintával nyomott anyag. A gyerekek esetében olyan ez, mintha egy érzékszerv, egy érzékenység, egy fogékonyság nem fejlődhetett volna ki bennük. Ha elmagyarázzuk, megértik a különbséget, de csukott szemmel tapintva, súlyra, szagra stb. nem tudják a műt a valóditól megkülönböztetni. Pedig ez a kézzel fogható világ. Gondoljunk vissza a képi világra! (...)

A játékok elözönlötték a bevásárlóközpontok polcait. Mind a gyerekek szobájába kívánkozik és az elbűvölt gyerekek mindent meg is tesznek azért, hogy ezt elérjék szüleiknél. A játékok még játszást sem igényelnek, mindent tudnak maguktól. KÉSZ-ek.  "